2. Rész. Élet halál közt..

|Tessa Szemszöge| 

 
Nagyon bántott,hogy tegnap este cserben hagytam Hannát. De.. Nem tudom,mi volt velem.. Szegény,azóta nem is beszéltünk.. Aggódom érte..
-Tessa,légyszives! Gyere le!-ordította Hanna bátyja. Szerintem megtudhatott valamit.
Lassú lèptekkel csoszogtam le a masni díszes papucsomban. Lent megtorpantam. Miles megállt elöttem és megfogta az állam.
-Tessa,te nem tudod,hogy mi van Hannával?-érdeklődött félő tekintettel. Meg se mertem szólalni,lesülyesztettem tekintetem és nagyot nyeltem.
"-Figyelj,Mile.. Nagy valószínűséggel Hannát elrabolták. Sajnálatként együnk egy pizzát." Ezt még én is hülye lennék mondani. Nem mertem belenézni a szemébe.
-Figyu,tegnap Hannával bulizni voltunk és talált magának egy rendes srácot,most ott van nála. Azt mondta,hogy majd ír nekem,nyugi nem lesz semmi baja.-nyugtattam. De megint mit ért?... Hazudtam Miles-nak.
De,ha nem hallok semmit Hannáról elmondom neki az igazat..
A "kihallgatás" után felmentem. Mikor lefeküdtem az ágyamra láttam,hogy a telefonom össze-vissza mozgolódik. Egy üzenet Hannától.
"Tessa... Kérlek hozz nekem ruhákat oda,ahol tegnap voltunk,abba az utcába. Kérlek,siess.. Nagyon félek.."
Gyors felkaptam az első ruhát,ami a kezembe akadt és rohantam vele Hannához.
*Pár perc múlva*
-Hanna,Hanna!-suttogtam félő hangon.
-Itt vagyok..!- Motyogtam aztán leguggóltam mellé..
Erősen magahoz húztam, hogy megnyugtassam.. El sem tudom képzelni, hogy mit műveltek vele..
Tegnapi öltözéke szérszaggatva fonódott teste köré.. Istenem.. Miért hagytam egyedűl?.

Bebújt egy bokor mögé,és magára vette azokat a ruhákat amiket neki hoztam, aztán elindultunk hazafele. Imádkoztunk,hogy Miles ne legyen otthon..
Útközbe mindent elmesélt ami vele tőrtént..
Könnyei úgy fólytak akár a zápór..
-Hanna.. Sajnálom, hogy nem maradtam ott és nem védtelek meg..- Gőrdűlt le egy kósza könnycsepp arcomon..
-Nem.. Nem a te hibád! Örülök, hogy semmi bajod sem lett..- Ölelt át szorosan.. Szerencsére nem volt otthon Miles igy szó nélkűl fel tudtunk menni.. Hanna hamar letusólt majd nemsokkal utánna ágybabújt és elaludt..
Részemről semmi álmosság nem mutatkozott.. Lehetetlennek tűnt mégcsak elszenderednem is..
Az ablakon bámúltam kifele.. Könnyes szemekkel gondóltam vissza a tegnap estére.. És azon kattogott az agyam; "Mi lett volna ha ott maradok és megvédem a barátnőmet?"..
  Miért hagytam magára?! Többet nem lesz ilyen!
A nagy gondolkozás közepedte eszembejutott; "Csinálok neki egy kis kaját.."
Összeállítottam neki egy egyszerű ebédet:Csont leves,spagetti és kárpótlásként még csináltam sütit. Amikor felszaladtam az ebédjével a kezemben,sehol sem találtam. "Kopogtattam a szoba ajtaján,bementem és nem volt ott." Megnéztem Miles szobájába. Ott sem volt. És most jött a mosdó. Be volt zárva az ajtó. Bentről a víz folyása hallatszódott,ami már a lábaimat is remegésre bírta. Hanna csinált magával valamit!? Nem... Ahw...
Lerohantam a másik kulccsért és kinynitottam az ajtót.

Mindent elárasztott a vér és a víz. A penge közvetlenűl a kád mellett volt ahol Hanna ruháival,véresen,vizesen áztatta a testét. Közelebb mentem aggódva,és megfogtam a kezét.
-Úristen megvágta magát.. Elvágta az erét...-ordítottam fel. Aztán azonnal fogtam egy pulcsit és rátekertem a vágásra. Eszméletlen volt. Nem is tudta,mit csinál.
Miután "elláttam" barátnőmet,felhívtam a mentőket...
Nem szeretném,hogy ő is azt csinálja magával,amit a régebbi barátnőm.
Kb. olyan 10-15 perc múlva kint is voltak. Feltették az ágyra és elvitték. Követeltem,hogy én is velük mehessek. Nagynehezen megengedték...

|Hanna szemszöge|

Nem láttam más megoldást. Folyton arra gondoltam,hogy... Megerőszakoltak... Soha sem éreztem ilyet. Mintha szíven szúrtak volna... És ezt éreztem a legjobbnak. Elvágtam az ereimet. Megnyugtatott,de utána a vér láttán elájultam. Aztán már csak arra emlékszem,hogy körülöttem minden fehér, világos... Mintha hívott volna,de megfordultam. Az orvosok megmentették az életem. Pár óra múlva fel is keltem.. Be jött hozzám Tessa.
-Hanna,örülök,hogy nem lett semmi bajod... Miért csináltad?! Potyogtak könnyei..
-A.. Folyton arra gondoltam,hogy mit tettek velem. Nem bírtam. Gondoltam,ez lenne a legjobb,így nem emlékeznék rá,ha meghalnák..-meséltem. Erre Tessa jó erősen átkarolt és ezt súgta a fülembe:
-Légyszi,többet ne csinálj ilyet! Máskor megvédelek!...
Oké,erre nem tudtam mit mondani...
-Mrs. Strummer. Most,hogy kicsit jobb állapotban van,szeretnék kikérdezni...-

 Jelentette be az orvos és két rendőr lépett be az ajtón.
-Üdv,Mrs. Strummer! Szeretnénk egy pár kérdést feltenni...
-Rendben..-mondtam ilyedt hangon. Kiküldték Tessát és az orvosokat csak nővérke bent maradt.
-Na,azt szeretnénk megkérdezni,hogy miért/milyen okból vágta meg magát?-kérdezte.. Mr. Hamilton.
-Öhm... Idegesség...-mondtam,mit sem sejtve,hogy ők tudnak valamit. De nem volt szívem beárulni a srácot. Én tehetek róla,hogy megálltam. Bár a srác is hibás egy picit.. De nincs szívem,hátha megjavulna..
-Oké,és miért volt ideges?
-Hát,az egyik barátnőmmel összevesztünk..
-Sújosabb dolog miatt?
-Nem... Ennyi volt a problémám.-feleltem. Aztán Tessa rohant be,hogy benne vagyok a hírekben..
-Azonnal kapcsolják be a tévét!-utasította Tessa.
-A mai nap folyamán történt,hogy egy 19 éves lány súlyosabb kárt tett magában. Az okot nem tudják belőle kihúzni,hogy "miért is?",de már dolgoznak az ügyön...
-Látod?!-mutatott Tessa a tévére.